Kik vagyunk?

A GBME - Budapesti Meleg Egyetemista Kör célja, hogy összetartsa Budapest LMBTQ+ egyetemi hallgatóit - jelenlegieket és végzetteket egyaránt. Ezenkívül szeretnénk segítséget nyújtani a melegség megélésével kapcsolatos nehézségek megoldásában. A GBME 2001-ben eredetileg a Műegyetem berkein belül kezdett el szerveződni, de az évek során tagsága kibővült, és átlépte a BME falait. Jelenleg a kör számos egyetem és főiskola hallgatójából tevődik össze.

Tevékenységünk különféle programok szervezéséből (társasjáték, biliárd, filmklub, kirándulás, színház, csapatépítő játékok, buli), egy levelezőlista, valamint egy csak a tagok számára látható facebook csoport fenntartásából áll.

Ha részt szeretnél venni a programjainkon, vagy további információra van szükséged, írj bátran, az anonimitást maximálisan biztosítjuk! Jelentkezni az oldal alján tudsz.


Légy része egy színes, elfogadó baráti közösségnek!

Gyakran ismételt kérdések

Mi a célotok a körrel?

Célunk, hogy közösséget és programokat biztosítsunk a LMBTQ+ fiataloknak, ahol szabadon tudnak egymással beszélgetni, ismerkedni, barátkozni. Szerintünk a bennünket foglalkoztató kérdések, tapasztalatok és élmények megosztása egy őszinte beszélgetés során már önmagában is segíthet a feloldódásban. Egy régi tagunk így fogalmazta ezt meg: "A saját sorsomból kiindulva leginkább arra keresnék megoldást, hogy a hozzám hasonló krónikus rejtőzködőket még azelőtt észhez térítsem, mielőtt tönkreteszik magukat."

Csak meleg tagjaitok lehetnek?

Természetesen nem, a tagságuk vegyes. Ha másnak érzed magad, szeretnéd megélni ezt, vagy csupán érdeklődsz az LMBTQ+ téma iránt és beszélgetnél róla, esetleg érdeklődsz a programjaink iránt, szívesen látunk elfogadó, színes társaságunkban.

Csak műegyetemisták jelentkezhetnek?

Nem, a kör már régen kinőtte a BME kereteit, a tagjaink több mint fele másik egyetemről jött. Szeretettel várjuk minden egyetem és főiskola jelenlegi vagy végzett hallgatóját!

Hogyan kezdtétek szervezni a kört?

Történt egy unalmas Kódelmélet órán 2001-ben, hogy két hasonszőrű hallgató elhatározta, összehozza a magukhoz hasonló diákokat egy egyetemi kör formájában. Ezután már csak egy 3 nyelvű hirdetés kellett egy akkor népszerű meleg honlap "Baráti körök/Szerveződések" rovatában, s máris akadt néhány jelentkező. Így indult el a legnagyobb múltra visszatekintő magyar LMBTQ+ egyetemista kör élete.

Miért GBME a kör nevének rövidítése?

Ennek leginkább történeti okai vannak. A GBME betűszó a Gay BME-ből jött létre, a közösség korábbi teljes neve pedig Műegyetemi Meleg Kör volt. Mivel már régen kinőttük a BME “falait”, teljes nevünket megváltoztattuk, ám a GBME rövidítést meghagytuk, mivel az évek során a sok-sok barát és szervezet ezen a néven ismert meg minket.

Hányan vagytok és a programokon milyen létszámra számíthatok?

A levelezőlistánknak többszáz tagja van, a létszám az egyes programokon 15-40 fő szokott lenni az adott eseménytől függően.

Van állandó helyetek, ahol el lehet érni titeket?

Egyik egyetemen sincs irodánk vagy hasonló bérelt helyiségünk, publikus elérhetőségünk erre a honlapra korlátozódik. Ha szívesen részt vennél programjainkon, kérjük, töltsd ki lent a regisztrációs űrlapot, és felvesszük veled a kapcsolatot.

Ha más információra van szükséged, az info.gbme@gmail.com címre tudsz írni nekünk.

Hogyan biztosítjátok a tagok számára a diszkréciót?

Minden új érdeklődő egy rövid levélváltás után először a szervezőkkel találkozik, még mielőtt részt venne valamelyik programon.

Hogyan csatlakozhatok?

Először itt az oldalon kell jelentkezned, ehhez lentebb találsz egy regisztrációs űrlapot.

Ha ezt sikeresen kitöltötted, és néhány napon belül nem kapnál levelet, lehetséges, hogy elgépelted az email címedet. Fontos a születési éved, mivel 18 éven alattiakat nem áll módunkban felvenni. Végezetül szeretnénk kérni egy rövid bemutatkozást, mely azt is tartalmazza, hogy miért szeretnél csatlakozni hozzánk.

A regisztráció után felvesszük veled a kapcsolatot és egy felvételi beszélgetésre invitálunk téged.

Miből áll a felvételi?

A felvételi egy kötetlen beszélgetés, melynek során egy-két szervezővel találkozhatsz és megismerheted jobban a GBME működését, programjainkról hallhatsz több naprakész információt, felmerülő kérdéseidre választ kaphatsz. Másrészről remélhetőleg mi is jobban megismerünk téged, elmondhatod, mit vársz a körtől, milyen utat jártál be eddig és mik a terveid. Az egész felvételi nem több, mint fél óra, és utána jó eséllyel rögtön részt is vehetsz egy programunkon, ahol megismerkedhetsz tagjainkkal is, majd eldöntheted, hogy szeretnél-e csatlakozni hozzánk.